Hogy mit hoz a következő 100 év?
Haladunk tovább, hajt előre minket a több generáción átívelő tapasztalat, tudás és sikerélmény. Újabb és újabb utakat keresünk, miközben a következő 100 év lebeg a szemünk előtt.
2020-szal nemcsak egy új évtized, hanem a Terrán életében egy új évszázad is kezdődött, hiszen pontosan 100 évvel ezelőtt, 1920-ban indult cégünk története. Egy ember elképzeléséből mára meghatározó márkanév és vezető piaci szereplő lett.
Manapság kevés Magyarországon működő építőipari vállalatról mondható el, hogy teljes mértékben magyar tulajdonban van, a tetőcserépgyártó szegmensben ez szinte csak ránk igaz, amire különösen büszkék vagyunk. Hosszú út vezetett idáig, ami néha meredek, néha pedig meglehetősen rázós volt. De kitartásunknak és a folyamatos fejlődésnek köszönhetően sikerrel vettünk minden akadályt.
A Terrán a mai napig fontosnak tartja a hagyományait, így büszkén tekint vissza az elmúlt 100 évre, hiszen tradíció nélkül nincs innováció.
1920
1920-ban járunk, a mai Szlovákia területén, a Vág völgyében található Negyed községben. Történetünk főszereplője, a Mészáros család, ekkoriban földműveléssel foglalkozott, fiúk, Kálmán, egy betoncserép-üzemben dolgozott.
Mészáros Kálmán még nem volt nagykorú, amikor önálló vállalkozásba kezdett.
Épphogy betöltötte a 17. életévét, mikor elérkezettnek látta az időt, hogy önálló vállalkozásba fogjon, és létrehozza saját cserépüzemét. Családi házuk udvarában, egy kis fészerben, egyedül dolgozott, napi 14 órán át kézi szerszámokkal keverte és formázta a betont. Hétévi egyedül végzett munka után úgy döntött, eljött a fejlesztés ideje, és felvette első segédmunkását, majd újabb hét év elteltével már tízen dolgoztak a vállalkozásban.
Kálmán később megnősült, házasságából két lány és két fiú született.
“A negyedi üzem 1947-ben szűnt meg. Vili Papa édesapja, Mészáros Kálmán, családjával 1947-ben költözött át a Felvidékről egy dél-baranyai sváb településre, Bólyra, ahol újrakezdte a már korábban végzett kézi cserépgyártást”
meséli Gódi Attila, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója.
Főállásban a helyi termelőszövetkezetben dolgozott, a cserépüzemben segédet nem tarthatott, így csupán két fia segítségére támaszkodott. Ők sűrűn beálltak betont keverni. Itt kezdődött a második generáció szárnybontogatása.
1973
Mészáros Kálmán 1973-ban halt meg, ám kisebbik fia, az agrármérnök végzettségű dr. Mészáros Vilmos – másodállásban – továbbvitte a vállalkozást.
„Ő tudta az apróbb, kisebb feszültségeket, és mi nagyon megértettük egymást. Én többször voltam nála, tehát a házában. Minden gyerekét tanítottam is. Nagyon jóban voltunk. Én úgy örültem, hogy őt megismertem. És nagyon érdekes dolgokat mondott már akkor a politikáról és az állami gazdaságról, ahol ő dolgozott. Úgyhogy egy nagyon-nagyon pozitív személyiség. Tavaly voltam a fiammal ott, és nagyon nagy szeretettel fogadott, szóval jól vagyunk egymással.”
Schneider László, a videón szereplő volt kolléga visszaemlékezése dr. Mészáros Vilmosról.
1995
A következő jelentős mérföldkőhöz 1995-ben érkeztünk el. Dr. Mészáros Vilmos, miután 36 évet töltött a Bólyi Mezőgazdasági Rt.-nél – illetve annak jogelődjénél – , kilépett a részvénytársaságtól, és főállású vállalkozóként irányította tovább a cserépüzemet. Döntését egyértelműen befolyásolta, hogy frissen diplomázott lányai és vejei elhatározták, továbbképzik magukat ezen a területen, és részt vesznek a vállalkozásban.
Még ugyanabban az évben – kedvező áron – eladásra kínáltak egy használt, félautomata cserépgyártó gépet Szlovéniában. A bólyi kisüzem megvette ezt a berendezést, alkalmazottai számát tizenkettőre növelte, így 1995-ben már egymillió cserepet készítettek az új géppel.
Kezdtek felgyorsulni az események, sorra jöttek a nagy lépések. A bólyi ház átalakult, mellette megépült az irodaház. 2004-ben megnyílt a szlovákiai gyárunk, Farkasdon, majd közvetlenül a válság előtt a kunszentmiklósi is. Mindig igyekeztünk a piachoz igazodni, és kihasználni a lehetőségeket.
“Mindegyik vejem többdiplomás, idegen nyelvet beszélő, agilis, nagy munkabírású szakember.
A családon belül remek a munkamegosztás és az együttműködés. Mindez esélyt ad arra, hogy tovább növekedjünk, terjeszkedjünk.”
„Mindig is hittem, hogy nem csupán betoncserepet gyártunk és árulunk, hanem védelmet nyújtunk az embereknek, biztosítjuk otthonuk melegét, valamint díszítjük házaikat, amellyel visszatükrözzük ízlésvilágukat is, hogy még inkább otthon érezzék magukat a világban.”
“Az első meghatározó Terrános élményem 1993-ból való, amikor a családi ház udvarán
építettük az első csarnokunkat. Friss diplomásként én kaptam a megbízást, hogy
felügyeljem az építkezést, ami ősszel és kora télen zajlott. Nemcsak koordináltam a munkát, hanem segítettem is, és azt hiszem, soha életemben nem fáztam annyira, mint akkor.”Gódi Attila
2011 tavaszán új logót és szlogent kapott a Mediterrán tetőcserép, majd 2014-ben nevet váltott. Azóta Terrán néven ismeri a piac.
Amikor Mészáros Kálmán megalapította a céget, valószínűleg még nem sejtette, hogy a kis vállalkozás egyszer majd kinövi a családi kereteket, és világszínvonalú építőipari márkává fejlődik. Biztosak vagyunk benne, hogy a következő számokat ő is szívesen böngészné, hiszen sikerünk képletét alkotják.
A harmadik generáció belépésével magasabb sebességre kapcsoltunk, és 20 év alatt 100-szoros növekedést értünk el.
A szlovákiai Negyedből indultunk, jelenleg pedig határokon átívelve, Európa kilenc országában vagyunk jelen.
1920-ban 3 ember munkájával kezdődött minden, 2020-ban már közel 400 főt foglalkoztatunk.
Haladunk tovább, hajt előre minket a több generáción átívelő tapasztalat, tudás és sikerélmény. Újabb és újabb utakat keresünk, miközben a következő 100 év lebeg a szemünk előtt.