Idén tizennyolcadik alkalommal, több mint 60 márka vehette át ünnepélyes keretek között a Superbrands, és tizenötödik alkalommal a Business Superbrands díjakat. Büszkék vagyunk arra, hogy idén is dupla elismerésben részesültünk.

A Superbrands a nagyközönség előtt is jól ismert védjegy, egyet jelent a magas minőséggel. A világ több mint 90 országában működő program a legkiválóbb fogyasztói és üzleti márkákat ismeri el. A díjazottakról minden évben egy független, marketing és vállalatvezető szakemberekből álló bizottság dönt, mely 2022-ben is két Superbrands díjat ítélt oda vállalatunknak.

 

A Terrán számos innovációval és felülettel támogatja vásárlóit, valamint a szakembereket az információátadást, az edukációt, továbbá a professzionális munkavégzést helyezve a középpontba. A termékfejlesztésben és üzemeinek működésében ugyancsak forradalmi megoldásokat alkalmaz, ezért is képes arra, hogy hosszú évek óta az élvonalban maradjon.

A szakmai elismerés mellett a kiosztott díjak egyben azt is megerősítik, hogy megítélésünk, üzleti gyakorlatunk valóban eredményes és sikeres. 

Kollégáink mellett vásárlóink és partnereink jelentik számunkra a legnagyobb értéket, tevékenységünket mindig abban a szellemiségben folytatjuk, hogy kifogástalan kiszolgálással és a legújabb technológiai kihívásoknak, trendeknek megfelelő termékekkel legyünk jelen a piacon” mondja Tóth Szabolcs, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. regionális marketing igazgatója.