sale background

Fenntarthatóság

sale image

A tetőcserepek alapanyagai és gyártástechnológiája

Alapanyagok

A termékeink gyártásánál felhasznált alapanyagok mind természetes eredetűek.

A gyártás alapját képező cement nem más, mint hevített majd finom porrá őrölt mészkő. További alapanyaga a folyami homok. Termékeink gyártásánál – az üveggyártáshoz hasonlóan – csak és kizárólag gondosan osztályzott, rendkívül tiszta homok kerül felhasználásra. A víz mellett vasoxid festékek kerülnek még a keverékhez, mely szintén természetben előforduló anyag. Ezt rendkívül jól példázza, hogy egyes kozmetikumok sőt élelmiszerek is, mint színezőanyagot tartalmazzák.


Porrá őrölt mészkő (cement)

Folyami homok


Víz

Vas-oxid

A beton tetőcserép gyártása

A betoncserép gyártást bemutató kisfilm:

Napjainkban a két hazai beton tetőcserép gyárunkban működő technológia a legfejlettebbek közé tartozik. A gondosan válogatott alapanyagokból egy számítógép által vezérelt keverőben áll össze a földnedves beton massza. A receptúra konstans összetétele az egyik alapvető követelmény a magas termékminőség eléréséhez. Technológiánk a kunszentmiklósi gyárunkban már teljesen zárt elven alapszik, így a keletkezett hulladékanyagok, szennyvizek is visszaforgatásra kerülnek.

Robotizált megoldások

A Generon napelemes tetőcserepek gyártásához külön egységet építettünk 2021-ben, az ott alkalmazott technológia olyannyira egyedülálló, hogy máshol nem találkozhatunk vele a világon.

2022-ben megnyitottuk második idomcserép-gyárunkat Bólyban, ahol automatizált, a különféle folyamatokat a legkorszerűbb technológiai vívmányok teszik ésszerűbbé, úgy, mint a távolról vezérelhető PLC-k, szervomotorok, különféle adatgyűjtő eszközök és a csomagolórészlegen „dolgozó” KUKA robot, melynek feladata a kész betoncserepek pontos elhelyezése a raklapon.
Ha szeretné még részletesebben megismerni gyártásunk lépéseit, kattintson ide.

Összehasonlítás más tetőfedő anyagokkal

 

A különböző tetőfedő anyagok esetében vizsgálható a környezet-védelmi státusz. Ezt mutatja be az alábbi néhány táblázat. Az összehasonlításból kiderül – más tetőfedő anyagok mellett – a beton tetőcserép energiaigénye, gyártásának CO2 kibocsátása, hulladékának környezetterhelő értéke, illetve összökológiai helyzete.

Tetőfedő anyagok életciklusra értelmezett környezeti hatásvizsgálata az előállításra:

Látszik, hogy a betoncserép gyártás energiafelhasználás és környezet-terhelési szempontból a harmadik helyen van, a nád illetve a fazsindely után.

Tetőfedő anyagok életciklusra értelmezett környezeti hatásvizsgálata a hulladék állapotra:

Összesített ökológiai értékelés:

A tetőfedő anyagok előállítására vonatkozó környezeti hatásvizsgálat megállapítása szerint a betoncserépgyártás az energiafelhasználás és környezet-terhelési (szén-dioxid- és kén-dioxid-kibocsátás) szempontból a harmadik helyen áll, a nád illetve a fazsindely után, és megelőzi az égetett cserép gyártást, összesített értékét tekintve pedig a nádfedéssel azonos értéket mutat!

Tudatos lépések az energiafelhasználás csökkentéséért

 

A Terrán tetőcserepek természetes színeiknek és alapanyagaiknak köszönhetően harmonikusan illeszkednek a környezetbe, ezáltal nagy szerepet vállalnak a környezet alakításában, de csakis esztétikai vonatkozásban.

A környezetünkre azonban nemcsak a tetők megjelenésével szeretnénk hatást gyakorolni.

Felelősségteljes működésünk részeként folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amelyekkel hatákonyabbá tehetjük a gyártási folyamatainkat és csökkenthetjük energiafelhasználásunkat. Ennek érdekében kiemelt figyelmet fordítunk a korszerű technológiák alkalmazására és a megújuló energiaforrások hasznosítására.

A megújuló energiaforrások hasznosítása kiemelt szerepet kap működésünkben. Mindegyik telephelyünkön napelemparkok és energiatároló rendszerek biztosítják villamosenergia-felhasználásunk jelentős részét.

Üzemeinkben elektromos targoncák segítik a munkát.

Földgázt pedig csak a végtermékek csomagolási fázisához használunk, köszönhetően a 2022 decembere óta működő geotermikus fűtési rendszerünknek.

Dolgozunk egy olyan belső hővisszanyerős-szellőztető és párátlanító-rendszer kiépítésén, amely elősegíti a hulladékhő újrahasznosítását, így nemcsak a termékek lesznek még jobb minőségűek, de csökkenthető az energiabevitel is.

Fejlesztéseinkkel újabb lépéseket teszünk az energiahatékonyabb működés és a környezeti terhelés mérséklése érdekében.

Papírmentes úton a Terrán

A környezetvédelem érdekében számos megoldást alkalmazunk, amik nem érnek véget a gyártósoron.

A megújuló energiaforrások hasznosítása, a Generon napelemes tetőcserép gyártása és a vásárlók edukálása mellett a digitalizáscióra is kiemelt figyelmet fordítunk, így papíralapú kiadványainkat folyamatosan leváltjuk online prospektusokra.

Otthon a jövőben

Biztonságot nyújtó, és magas esztétikai értéket képviselő, egymással szinergiát alkotó megoldások.
A Terrán ernyőmárkának köszönhetően a harmonikus otthon átfogó, egymásra épülő rendszerelemek révén ölthet formát.

Terrán Tető
Terrán Késztető
Terrán Térkő
Terrán Solar