Cégünk 2022-ben már második alkalommal csatlakozott az Év háza pályázathoz, ahol ebben az évben is a családi ház kategória támogatói díját jegyzi. A független, szakmai pályázaton május 16-ig nyújthatják be munkáikat családi házak, kistársasházak, illetve középületek tervezői.

“A tavalyi évben Kocsis Gáspár és Kocsis Barnabás által tervezett szentendrei kistársasház vehette át a családi ház kategória győztesének járó díjat a Terrántól. Mivel számunkra kiemelten fontos épített környezetünk minősége és esztétikuma, most is pozitív várakozással, izgatottan várjuk a pályamunkákat és bízunk benne, hogy idén is hasonló színvonalú és a környezetével együtt “élő” épület kerül kiválasztásra.” – mondja Tóth Szabolcs regionális marketing igazgató.

A pályázat célja, hogy minél szélesebb közönséggel ismertesse meg azokat a minőségi építészeti alkotásokat, amelyek nemcsak esztétikai, hanem környezeti és gazdasági szempontból is példaértékűek.

A 2021-es Év Háza díjazottjai

 

Az Év háza pályázaton a 2020. január 1-je után megépült családi házak, nyaralók, és maximum 4 lakásos lakóépületek tervezői nevezhetik munkáikat, illetve az ebben az időszakban elkészült középületek is a bíráló bizottság asztalára kerülnek.

Az Év háza díj jellegzetessége, hogy nem csak több éves szakmai tapasztalattal, hanem a fiatalok, pályakezdők, elsőtervesek számára is elérhető pénzdíjas megmérettetés.

A pályázat szakmai partnerei évek óta a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége.

A pályaművek beadása: 2022. május 16. 16:00
Ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztás 2022. szeptember 30.
A pályaműveket elektronikusan a www.evhaza.hu weboldalon lehet benyújtani!