Cégünk szakemberei folyamatosan nyomon követik a gazdasági változásokat, és mindig igyekeznek a leghatékonyabb megoldásokkal reagálni a lehetőségekre, kihívásokra. Ennek fényében indítottuk útjára Kincsesház névre keresztelt promóciónkat márciusban.

Az állami támogatásokkal elérhető kedvezmények mellett az otthonfelújítást tervezőket kifejezetten a Terránnál igénybe vehető akciókkal is szerettük volna hozzásegíteni házuk modernizálásához.
A Kincsesház aktivitással egy – közel három hónapos projekt keretében – akciós áron kínáltunk olyan termékeket, melyek épületenergetikai szempontból is fontosak, a tető tartóssága vagy viharbiztonsága miatt kiemelt szereppel bírnak, de a széles termékportfólió révén ereszcsatorna-rendszerhez vagy tetőhőszigeteléshez is alacsonyabb áron juthattak hozzá a vásárlók. Sőt, a kezdeményezésnek köszönhetően akár az egész tető ára vagy napelemes tetőcserép is megnyerhetővé vált.

A 2021. március 16 – május 31-ig érvényes egyedi ajánlatokkal a vásárlók prémium minőségű hazai termékekhez juthattak hozzá alacsonyabb áron, vagy ha szerencsések voltak, teljesen ingyen. A promóció nyerteseivel már felvettük a kapcsolatot, sőt, az egyikőjük már át is vehette egyik fődíjunkat, 1 millió forint értékben.

A nagy sikerre való tekintettel az akció augusztus 31-ig folytatódik, és azoknak is új lehetőséget kínál, akik esetleg lemaradtak róla.